VÁLTOZUNK
"A változás nem akkor kezdődik, amikor muszáj –
hanem amikor készen állsz rá."
A változás benned kezdődik, mi segítünk megvalósítani.
A tartós változás belülről indul. Amikor megszületik az elhatározás egy kiegyensúlyozottabb, teljesebb életre, elindul az út, amely új szokásokhoz, gondolkodásmódhoz és lehetőségekhez vezet.
A változás benned kezdődik, a megvalósításhoz pedig szakértői támogatás társul. Lépésről lépésre, biztonságos, támogató közegben válik valósággá mindaz, ami korábban csak cél vagy álom volt.
Az út során fókusz kerül az önismeretre, a belső erőforrások felfedezésére és a gyakorlati lépések megtervezésére. Így a változás nem kényszer, hanem tudatos, felszabadító folyamat.
Támogatás, amikor új irányt keresel


Fiatal pályakezdőként, de tapasztaltan 40 felettiként is könnyű láthatatlannak érezni magad: a nehéz kezdés és a bizonytalan jövő, vagy már a kiégés miatt. Úgy érzed, mintha kifutottál volna az időből, vagy még meg sem tetted az első lépést? Nem kell egyedül cipelned ezt. Lépésről lépésre segítek tisztán látni, visszanyerni az erődet, és olyan irányt találni, ami végre rólad szól.

Elvesztettem az állásom
Megbillent az önbizalmad, és nem tudod, hogyan tovább. Együtt újraépítjük a tartásodat és a következő lépéseidet.
Valami hiányzik, de nem tudom mi
Van munkád, életed, mégis ürességet érzel. Segítek rátalálni arra, ami valóban energiát és értelmet ad.

Sikeres vagyok, de kiégtem
Kívülről minden rendben, belül fáradt vagy és üres. Segítek megtalálni, hogyan lehetsz sikeres úgy, hogy közben jól is érzed magad.
Nem tudom, merre tovább
Sok lehetőség, kevés tisztánlátás. Közösen letisztázzuk, mi fontos neked most, és merre érdemes elindulnod.


Mit kapsz tőlem 3 lépésben
1. Kapcsolódás és helyzetkép
Első beszélgetésünkön biztonságos, ítélkezésmentes térben elmondhatod, mi nyomaszt és mire vágysz. Közösen megfogalmazzuk, hol tartasz most, és mi az, amin változtatni szeretnél.
2. Személyre szabott irány és eszközök
Áttekintjük az erőforrásaidat, lehetőségeidet, és kijelölünk egy reális, megvalósítható irányt. Konkrét lépéseket, gyakorlatokat és kapaszkodókat kapsz, amelyek segítenek elindulni.
3. Kísérés a változásban
Rendszeres alkalmakon követjük a haladásodat, finomhangoljuk a célokat, és együtt kezeljük az elakadásaikat. Nem maradsz egyedül: stabil, támogató jelenlétet kapsz, amíg megerősödsz az új irányodban.


A változás folyamata
A változás folyamata sokak számára kihívást jelent, mivel lényeges alkalmazkodást igényel az új helyzetekhez. Az utóbbi időben, az "új helyzetet", legtöbben a munkahely elvesztésével, vagy egy másik állás keresésével azonosították. A sikeresen végrehajtott változások érdekében fontos megérteni a folyamat lépéseit, valamint a megvalósításhoz szükséges erőforrásokat és támogatást. Az alkalmazott módszerek és stratégiák sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a saját igényeihez leginkább illeszkedő megoldásokat.

A változásról, ahogyan változunk... (Olvasmány)
A változás nem akkor kezdődik, amikor muszáj – hanem amikor készen állsz rá. A változás benned kezdődik, mi segítünk, hogy meg is valósítsd. Hiszünk abban, hogy mindenki képes megújulni, ha megvan hozzá a belső indíttatás és a megfelelő támogatás. Itt az idő, ne várj tovább, most változtass az életeden! Ugye, hogy így nem fog menni! A változás nem az, hogy a fotelban ülve eldöntöm, hogy eleget teszek egy felszólításnak és mától minden másképp lesz! Ez így nem fog működni! Mi itt vagyunk, amikor eljön az ideje. A változás azzal kezdődik, amikor már úgy érzed, hogy készen állsz rá. Ekkor érdemes megtervezned, mit szándékozol tenni, és mik lesznek azok a lépések, kezdetben talán apró lépések, amiken változtatni fogsz, amivel kibillented magadat a komfortzónából. Ez biztosan nem lesz egyszerű, ezért érdemes kis lépésekkel kezdeni, mert azzal is messzire el lehet jutni. Amikor munkahelyet változtatunk, netán pályát módosítunk, vagy amikor vezetőként fontos döntést kell meghoznunk, az mindig valami változást jelent. Ilyenkor jól jönne egy tanácsadó egy támogató! Egy jó párkapcsolat is a megfelelő, kölcsönös támogatáson nyugszik. Nem csupán az életünk és a lelkünk, hanem lelkünk temploma, testünk is folyamatosan változik. Utóbbi sajnos gyakran látványosabban, és nem nem minden esetben úgy, ahogy szeretnénk. Fáradékonyabbak leszünk, esetleg a kilók is gyorsabban felszaladnak, de még ekkor sem kell kétségbe esni, még ezen is változtathatunk. Hogy miképpen? A változás lehetősége belül van, ami egy döntéssel, egy elhatározással kezdődik. Azonban ne feledd, "minden utat magadnak kell felfedezni"!


Lássuk csak! Megszületünk, aztán szép lassan felnövünk. Közben tanulunk, majd dolgozunk, és ezáltal tapasztalatot szerzünk. Ez egy hosszú folyamat, miközben nyomot hagyunk a világban, amelyben élünk. Ez nagyon sok időbe telik, és közben azon vesszük észre magunkat, hogy egyre több mindenre tudunk visszatekinteni. Ahogyan haladunk előre az időben, úgy változik velünk együtt a világunk is. Változik környezetünk, megjelenésünk, fizikai és egészségi állapotunk. Lesznek dolgok, amivel kapcsolatban megváltozik az addig arról alkotott véleményünk, és természetesen változik a világról alkotott képünk is. Már szinte közhelynek számít, hogy világunk gyorsan változik, de a mai kor emberének ez nem furcsa, hisz megszokta. A változás stresszt és bizonytalanságot okoz, azonban van benne lehetőség is! Előfordul, hogy életünk egy pontján megrekedünk, elakadunk és nem tudjuk hogyan tovább. A dolgokat azonban lehet másképpen is csinálni, a világot is meg tudjuk változtatni, ha akarjuk! Legbelül ezt sokan érzik, de nem mondják ki, hogy a változás Ők maguk. Azonban ez parancsra, felszólításra nem fog menni, csak akkor, amikor már készen állsz rá.

